Covid-19 a hazai domainek névválasztásában

Bizony az Interneten is hamar aktualitását, újdonság értékét veszítheti 1-1 hír, ahogy azt a média világában már megszoktuk.

2019. márciusában jelentek meg az első rendeletek, szabályozások a Covid-19 vírus hazai elterjedésével kapcsolatban, és így néhány nap alatt a hazai internetes társadalom is felfigyelt a világjárványra, sorra kerültek bejegyzésre a Coviddal kapcsolatos domain-nevek, fantáziadús elnevezések, mint a lehetséges webes tartalmat meghatározó tartalmat azonosítók.

Az első nevek egyike maga a covid-19.hu volt, mely tartalmáról ma már nem sikerült fellelni webes nyomot, viszont a domain felmondásának keltéből (2022.03.29.) kiszámítható, hogy nem sokkal az első rendelet után 2019.03.29. napján regisztrálták.

E domain két év elteltével felmondásra, majd törlés előtti állapotba került a domain.hu adatbázisa alapján.

A covid-19.hu domain sorsa a domain.hu közvetlenül a „Foglaltság ellenőrző” keresőmező használatával ellenőrizhető.

Találati eredmény a Domain.hu-n

A törlésre váró domainek adatbázisában (a várólistán) tudhatjuk meg a domain felmondásának keltét.

A felmondásra került domaink között a mai napon 29 különbözö domain-változatot találhatunk a Covid-19 és Covid névhasználattal. A már bejegyzett, és az eltelt 2 év tapasztalat alapján azonban megállapíthatjuk, hogy a kreatív domainválasztás nem mindig eredményez a weben megjelenő és a látogatók számára hasznos és használható tartalmat, az alábbi felmondásra váró domainek nagy többsége a minimális tartalmat sem jelenítette meg a jegyzett időszak alatt.

domain-névfelmondás kelte
covid-19.hu2022.03.29
covidbox.hu2022.04.08
covid2021vizsgalobizottsag.hu2022.04.12
covid19ellenszer.hu2022.04.14
covid19vakcina.hu2022.04.14
covid19virus.hu2022.04.14
covideu.hu2022.04.18
covidschool.hu2022.04.30
covi19.hu2022.05.05
covid19-test.hu2022.05.05
covid19test.hu2022.05.05
covidkezeles.hu2022.05.06
covid-meme.hu2022.05.07
covid19maszk.hu2022.05.07
covidmaszk19.hu2022.05.07
covid19hungary.hu2022.05.10
covid19teszt.hu2022.05.10
covid19-teszt.hu2022.05.11
covid-19-koronavirus-teszt.hu2022.05.13
covidprotect.hu2022.05.13
covidpro.hu2022.05.16
covid19irtas.hu2022.05.18
covid19vedelem.hu2022.05.18
covid-19test.hu2022.05.22
covid-19test.shop.hu2022.05.24
covid19vizsgalobizottsag.hu2022.05.24
covidrapidtest.hu2022.05.24
covidvizsgalobizottsag.hu2022.05.24
covid2020.hu2022.05.25


A kigyűjtött elnevezés alapján megállapíthatjuk, hogy nem elég egy jól hangó domain kiválasztása, regisztrálása, hanem azt a bejegyzés után tartalommal meg is kell tudni tölteni, és a webes ismertség érdekében elérhetővé kell tenni.

A „covid”-ot tartalmazó törlésre váró domainek között az azonos időszakban 50-et meghaladó olyan domain tualjdonosa várt a
delegálása megszűntetésére, melyek a „corona”, „korona” szavakat tartalmazták a koronavírus elnevezéssel kapcsolt értelmezésben.

*A domain.hu adatbázisból a Covid-dal összefüggésbe hozható, és már felmondásra került domainek gyűjtésének időpontja: 2022.05.27.




3 thoughts on “Covid-19 a hazai domainek névválasztásában

  1. Gratulálok a megfigyeléshez majd az azt követő elemzéshez!

  2. Kíváncsi vagyok leszenk-e covid 22 vagy majomhímlő domain nevek?

    • admin

      A domainek regisztrálás bizony hamar reagál a piaci folyamatokra.
      2022-05-30-án már el is indult a majomhimlooltas.hu és a
      majomhimlovakcina.hu domain regisztrálása.

Hozzászólás a(z) Bognár László bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A következő HTML elemeket és tulajdonságokat használhatja:

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>